- Azért valld be – kezdte, mire kérdőn, egyben idegesen fordultam felé –, örülsz, hogy nem kell egyedül laknod – húzta pimasz vigyorra dús ajkait.
- Na látod, ebben tévedsz – feleltem egy grimasz után. – Szeretem a magányt – igazítottam meg vastag, bő, bolyhos, kényelmes, téli pizsamámat. Rápillantottam, majd oldalra döntöttem a fejem, és elmosolyodtam. – Viszont azt a rúgást élveztem.
- Áh, éreztem, hogy nem ok nélkül mosolyogsz – nevetett, majd leült mellém a kanapéra. Szorosan mellém... mintha nem hallott volna a személyes térről. Egy ideig csak bámulta a tévét, amiben éppen valami gagyi, szenny valóságshow ment, majd az asztalon lévő pohárért nyúlt, és lehúzta a tartalmát.
- Pupák, miért nem hozol magadnak?! Hülye gyerek, ne idd már meg azt, amit kiöntöttem magamnak! – háborodtam fel. Megajándékozott egy pimasz pillantással, mire szemforgatva feltápászkodtam eddigi helyemről. Átsétáltam a konyhába, hogy elmosogassak. Feltűrtem a pizsamám ujját, nyomtam a szivacsra mosogatószert, és nekiláttam. Pár tányér után a pizsamám ujja lecsúszott, így az is vizes lett.
- Basszus – szitkozódtam, nem túl halkan.
- Mit csinálsz? – ásította fáradtan ChangJo.
- Szerinted? – forgattam szemeimet. – Képzeld! Épp most nyitok egy átjárót egy párhuzamos dimenzióba, ahol mi együtt vagyunk! – meséltem.
- Segítsek? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva azt, amit az előbb mondtam. Meg sem várta a válaszomat, mögém lépett, és feltűrte a ruhám ujját.
- N-ne csinálj ilyet! – dadogtam zavartan. Hála figyelmetlenségemnek egy tányért sikeresen kiejtettem kezeim közül, ami a padlóra zuhant, majd széttört. Egy tányér darab pedig beleállt a lábamba. – Áu áu áu áu áu! – ugráltam el a székig, majd leültem.
- Jól vagy? Fáj? – pattant mellém ChangJo. Aggodalmasan letérdelt elém, ölébe vette lábamat, és szuggerálni kezdte.
- Igen... – makogtam meglepetten.
- Ne mozdulj, hozom az elsősegély dobozt! – tette fel mutatóujját, majd egy másodperc alatt elfutott valahova, és nemsokkal később már ismét előttem térdelt. Fogalmam sincs, honnan szerezte azt a dobozt... Elővette a kötszert, fertőtlenítőt, és vattát. A tányér töredék még mindig a lábfejemből állt ki. Óvatos, lassú mozdulatokkal eltávolította a porcelánt, majd a vattára fertőtlenítőt kent, és végighúzta vérző sebemen. – Nem kéne orvoshoz menni? De... – válaszolta meg a saját kérdését.
- Nem! Nem megyek orvoshoz! – tiltakoztam.
- De ezt össze kéne varrni! – csattant fel, amin nem kicsit elcsodálkoztam...
- Utálom az orvosokat – sziszegtem.
- Várj, akkor felhívom a nővéremet, itt lakik a közelben, ő tud varrni, ráadásul orvosnak tanul – vette elő zsebéből a telefonját, majd tárcsázta is a nővére számát. Felsóhajtottam, de különösebben nem adtam hangot nem tetszésemnek. Háromnegyed órával már ChangJo nővérével beszélgettem.
- Mi Cha, ugye? – kérdezte, arcán barátságos mosollyal. Energikus lány.
- Igen. És te... – kutatgattam memóriámban, ami nem túl jó. Főleg, ha nevek megjegyzéséről van szó.
- Jan Di – segített ki. – Ellenedre lenne, ha Michi-nek szólítanálak?
- Nem. Sőt, örülnék – nevettem.
- Én persze nem becézhetlek – ciccegett ChangJo.
- Ez van. Törődj bele – tártam szét karjaimat amolyan "ez van" stílusban. Felkeltem a kanapéról, és közelebb léptem hozzá. – Köszönöm – suttogtam, majd halványan elmosolyodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése