ChangJo, emlékszel még, hogyan, és mikor találkoztunk először? Emlékszel még, milyen félreértéseknek köszönhetően ismerkedtünk meg, nem csak egymással, hanem a legjobb barátainkkal is? Én igen...
- Kicsim, biztos minden megvan? – tette fel ezt a kérdést anya, már vagy huszadjára. Sóhajtottam egy mélyet, majd válaszoltam:
- Igen, ezalatt a 2 perc alatt nem hagytam el semmit! – forgattam unottan szemeimet. – Anya, 18 vagyok, már felnőtt! Tudok vigyázni magamra.
- Tudom, de akkor is... Vigyázz magadra, Michi – mosolygott halványan, majd nyomott a homlokomra egy puszit. Elindult a nem túl hosszú folyosón, de egyszer még hátranézett. Arcán szomorú mosoly terült el, szemeiben pedig könnyek gyülekeztek. Végül eltűnt a fordulóban, majd lesétált a lépcsőn. A költöztetők eközben bepakolták a dobozaimat a lakásba.
- Hát te? – szólalt meg a hátam mögül valaki. Vettem egy 180 fokos fordulatot, és szembetaláltam magam egy magas, fekete hajú fiúval.
- Hát én! Itt lakom – válaszoltam.
- Itt biztos nem – közölte. Tágranyílt szemekkel bámultam rá.
- Parancsolsz? – értetlenkedtem.
- Ezt a lakást én bérlem – tette zsebre kezeit.
- Már megbocsáss... hónapok óta a költözéssel szenvedek, ezt a lakást egy ideje már kibéreltem, de csak most tudtam beköltözni – ellenkeztem idegesen.
- Ezt biztos nem – nyugodtnak tűnt. És biztos vagyok benne, az is volt. Még csak meg sem lepődött. Alaposan végigmértem a fiút, akivel szemben álltam. Fekete haja kócos volt, de jól állt neki. Egy fekete-fehér trikót viselt, aminek köszönhetően izmait tisztán lehetett látni. A trikót egy sötét kék csőnadrággal párosította. Fekete tornacipőjébe bújtatott lábával kissé nyugtalanul dobolt a padlón. Testtartása teljesen ellent mondott az arckifejezésének. Nem, egyáltalán nem volt csúnya. Ellenszevesen tekintettünk egymásra. Ezt az idilli pillanatot az egyik költöztető zavarta meg.
- Kisasszony, úgy tűnik, valami félreértés történt. A főbérlő mindkettejüknek kiadta ezt a lakást... – kezdte bizonytalanul a 20-as éveiben járó fiú. Olyan félénk volt. Megajándékoztam egy gyilkos pillantással, mire még halkabban folytatta. – Kénytelenek lesznek osztozkodni... így fizetni is kevesebbet kell, mert az ár megfeleződik...
A fiúval egymásra néztünk. Percekig nem szólaltunk meg. Kínos csend telepedett körénk, amit én törtem meg:
- Egy vadidegennel kéne együtt élnem? – ráncoltam homlokom nem túl bájosan. A költöztető aprót bólintott, majd hátrált pár lépést, a biztonság kedvéért. A fekete hajú fiúval egymásra néztünk, majd nyeltem egy nagyot, amit azt hiszem, még ő is hallott.
- Nekem oké, ha te is beleegyezel... – suttogta a fiú.
- Rendben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése