- Azért valld be – kezdte, mire kérdőn, egyben idegesen fordultam felé –, örülsz, hogy nem kell egyedül laknod – húzta pimasz vigyorra dús ajkait.
- Na látod, ebben tévedsz – feleltem egy grimasz után. – Szeretem a magányt – igazítottam meg vastag, bő, bolyhos, kényelmes, téli pizsamámat. Rápillantottam, majd oldalra döntöttem a fejem, és elmosolyodtam. – Viszont azt a rúgást élveztem.
- Áh, éreztem, hogy nem ok nélkül mosolyogsz – nevetett, majd leült mellém a kanapéra. Szorosan mellém... mintha nem hallott volna a személyes térről. Egy ideig csak bámulta a tévét, amiben éppen valami gagyi, szenny valóságshow ment, majd az asztalon lévő pohárért nyúlt, és lehúzta a tartalmát.
- Pupák, miért nem hozol magadnak?! Hülye gyerek, ne idd már meg azt, amit kiöntöttem magamnak! – háborodtam fel. Megajándékozott egy pimasz pillantással, mire szemforgatva feltápászkodtam eddigi helyemről. Átsétáltam a konyhába, hogy elmosogassak. Feltűrtem a pizsamám ujját, nyomtam a szivacsra mosogatószert, és nekiláttam. Pár tányér után a pizsamám ujja lecsúszott, így az is vizes lett.
- Basszus – szitkozódtam, nem túl halkan.
- Mit csinálsz? – ásította fáradtan ChangJo.
- Szerinted? – forgattam szemeimet. – Képzeld! Épp most nyitok egy átjárót egy párhuzamos dimenzióba, ahol mi együtt vagyunk! – meséltem.
- Segítsek? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva azt, amit az előbb mondtam. Meg sem várta a válaszomat, mögém lépett, és feltűrte a ruhám ujját.
- N-ne csinálj ilyet! – dadogtam zavartan. Hála figyelmetlenségemnek egy tányért sikeresen kiejtettem kezeim közül, ami a padlóra zuhant, majd széttört. Egy tányér darab pedig beleállt a lábamba. – Áu áu áu áu áu! – ugráltam el a székig, majd leültem.
- Jól vagy? Fáj? – pattant mellém ChangJo. Aggodalmasan letérdelt elém, ölébe vette lábamat, és szuggerálni kezdte.
- Igen... – makogtam meglepetten.
- Ne mozdulj, hozom az elsősegély dobozt! – tette fel mutatóujját, majd egy másodperc alatt elfutott valahova, és nemsokkal később már ismét előttem térdelt. Fogalmam sincs, honnan szerezte azt a dobozt... Elővette a kötszert, fertőtlenítőt, és vattát. A tányér töredék még mindig a lábfejemből állt ki. Óvatos, lassú mozdulatokkal eltávolította a porcelánt, majd a vattára fertőtlenítőt kent, és végighúzta vérző sebemen. – Nem kéne orvoshoz menni? De... – válaszolta meg a saját kérdését.
- Nem! Nem megyek orvoshoz! – tiltakoztam.
- De ezt össze kéne varrni! – csattant fel, amin nem kicsit elcsodálkoztam...
- Utálom az orvosokat – sziszegtem.
- Várj, akkor felhívom a nővéremet, itt lakik a közelben, ő tud varrni, ráadásul orvosnak tanul – vette elő zsebéből a telefonját, majd tárcsázta is a nővére számát. Felsóhajtottam, de különösebben nem adtam hangot nem tetszésemnek. Háromnegyed órával már ChangJo nővérével beszélgettem.
- Mi Cha, ugye? – kérdezte, arcán barátságos mosollyal. Energikus lány.
- Igen. És te... – kutatgattam memóriámban, ami nem túl jó. Főleg, ha nevek megjegyzéséről van szó.
- Jan Di – segített ki. – Ellenedre lenne, ha Michi-nek szólítanálak?
- Nem. Sőt, örülnék – nevettem.
- Én persze nem becézhetlek – ciccegett ChangJo.
- Ez van. Törődj bele – tártam szét karjaimat amolyan "ez van" stílusban. Felkeltem a kanapéról, és közelebb léptem hozzá. – Köszönöm – suttogtam, majd halványan elmosolyodtam.
2013. október 3., csütörtök
2013. szeptember 29., vasárnap
2. Rész
- Beleegyezek, de ez nem jelenti azt, hogy szívesen is teszem – emeltem fel mutatóujjam.
- Legalább a neved áruld el. Gondolom, nem díjaznád, ha szöszinek, vagy sárga hajúnak hívnálak – pimaszkodott a fiú.
- Előbb te! – pillantottam rá, nem túl kedvesen. Halkan felnevetett, majd válaszolt:
- Choi Jong Hyun. De csak ChangJo – mutatkozott be.
- Shin Mi Cha. Mondanám, hogy szólíts csak Mich-nek, vagy Michi-nek, de csak a barátaim becézhetnek – nem, semmi kedvem nem volt vele jópofizni.
- Csak ennyi cuccod van? – váltott témát. A lakásba pillantgatott, hogy újra végignézzen a dobozokon.
- Mi a problémád? – sóhajtottam fáradtan. Közelebb lépett, majd behunyta szemeit, felnevetett, és összeborzolta hajam. – Mit csinálsz? – kaptam keze után. Csuklóját erősen megszorítottam, de ő meg sem nyikkant. Egy ideig így maradtunk, de végül elengedtem.
Egy nagy csattal felkontyoltam a hajam, majd beszálltam a fürdőkádba. A hab az államig ért. Épphogy letettem az alfelem, az ajtó máris nyitódott, és a lakótársam lépett be rajta. A düh elöntötte a testemet, mérhetetlenül ideges voltam.
- Ja hogy fürdesz... – nevetett kínosan. Egy mély levegő után nekikezdtem:
- Choi Jong Hyun! Készülj a halálodra, te gyökerek gyöngye! Hülye perverz majom! – ordítottam torkom szakadtából, miközben kezeimmel eszeveszetten csapkodtam, így az egész fürdőszoba vízben úszott. A fiú szélsebesen kirohant a helyiségből, csak hogy megmentse életét. De előlem nem menekült. Pár perccel később teljes harci díszben - ami igazából csak egy szál törölköző volt - futottam utána. – Úgyis elkaplak! Előlem nincs menekvés! – kacarásztam ördögien. Látszólag tényleg megijedt. Úgy loholt, mintha kergették volna. Mert kergettem is.
- Segítség! – kiáltozott. Miután meguntam a futást, egy nemes mozdulattal felugrottam, majd mindkét lábammal hátba rúgtam. Nem csak ő feküdt ki a földre, a lendülettől még én is. De megérte. – Meghalok, meghalok, meghalok! – nyafogta. Percekig csak feküdtünk a földön, és szenvedtünk. Akaratlanul is elnevettem magam a bénázásán. – Ne nevess! – háborodott fel.
- Milyen puding vagy! – poroltam le a hátam, miután sikeresen feltornáztam magam padlóról.
- Lány létedre elég mocskos a szád – állapította meg.
- Kikérem magamnak ezt a sunyi feltételezést! – húztam össze szemeimet. – Amúgy se kéne a külső alapján ítélned.
- Igen, ezt meg kéne tanulnom – húzta el a száját. – Neked pedig azt, hogy egy szál törölközőben nem rugdosódsz, mert lecsúszhat – vigyorgott. Először nem értettem, mit akart ezzel mondani, de mikor lenéztem a mellkasomra, leesett. És nem csak a tantusz, a törölköző is. Ösztönösen odakaptam, takartam magam, ahol tudtam. Arcom színe a szokásosról egy másodperc alatt átváltott vérvörösre. – Várj, segítek – lépett közelebb, majd egy mozdulattal felhúzta a törölközőt, és az egyik csücskét bedugta oldalra. Ha lehet, még vörösebb lett az arcom.
- Ne csinálj ilyen zavarba ejtő dolgokat! – dadogtam, mire ChangJo halkan felkuncogott. Ahogy ránéztem, kisebb mosolyra húzódtak ajkaim.
- Legalább a neved áruld el. Gondolom, nem díjaznád, ha szöszinek, vagy sárga hajúnak hívnálak – pimaszkodott a fiú.
- Előbb te! – pillantottam rá, nem túl kedvesen. Halkan felnevetett, majd válaszolt:
- Choi Jong Hyun. De csak ChangJo – mutatkozott be.
- Shin Mi Cha. Mondanám, hogy szólíts csak Mich-nek, vagy Michi-nek, de csak a barátaim becézhetnek – nem, semmi kedvem nem volt vele jópofizni.
- Csak ennyi cuccod van? – váltott témát. A lakásba pillantgatott, hogy újra végignézzen a dobozokon.
- Mi a problémád? – sóhajtottam fáradtan. Közelebb lépett, majd behunyta szemeit, felnevetett, és összeborzolta hajam. – Mit csinálsz? – kaptam keze után. Csuklóját erősen megszorítottam, de ő meg sem nyikkant. Egy ideig így maradtunk, de végül elengedtem.
Egy nagy csattal felkontyoltam a hajam, majd beszálltam a fürdőkádba. A hab az államig ért. Épphogy letettem az alfelem, az ajtó máris nyitódott, és a lakótársam lépett be rajta. A düh elöntötte a testemet, mérhetetlenül ideges voltam.
- Ja hogy fürdesz... – nevetett kínosan. Egy mély levegő után nekikezdtem:
- Choi Jong Hyun! Készülj a halálodra, te gyökerek gyöngye! Hülye perverz majom! – ordítottam torkom szakadtából, miközben kezeimmel eszeveszetten csapkodtam, így az egész fürdőszoba vízben úszott. A fiú szélsebesen kirohant a helyiségből, csak hogy megmentse életét. De előlem nem menekült. Pár perccel később teljes harci díszben - ami igazából csak egy szál törölköző volt - futottam utána. – Úgyis elkaplak! Előlem nincs menekvés! – kacarásztam ördögien. Látszólag tényleg megijedt. Úgy loholt, mintha kergették volna. Mert kergettem is.
- Segítség! – kiáltozott. Miután meguntam a futást, egy nemes mozdulattal felugrottam, majd mindkét lábammal hátba rúgtam. Nem csak ő feküdt ki a földre, a lendülettől még én is. De megérte. – Meghalok, meghalok, meghalok! – nyafogta. Percekig csak feküdtünk a földön, és szenvedtünk. Akaratlanul is elnevettem magam a bénázásán. – Ne nevess! – háborodott fel.
- Milyen puding vagy! – poroltam le a hátam, miután sikeresen feltornáztam magam padlóról.
- Lány létedre elég mocskos a szád – állapította meg.
- Kikérem magamnak ezt a sunyi feltételezést! – húztam össze szemeimet. – Amúgy se kéne a külső alapján ítélned.
- Igen, ezt meg kéne tanulnom – húzta el a száját. – Neked pedig azt, hogy egy szál törölközőben nem rugdosódsz, mert lecsúszhat – vigyorgott. Először nem értettem, mit akart ezzel mondani, de mikor lenéztem a mellkasomra, leesett. És nem csak a tantusz, a törölköző is. Ösztönösen odakaptam, takartam magam, ahol tudtam. Arcom színe a szokásosról egy másodperc alatt átváltott vérvörösre. – Várj, segítek – lépett közelebb, majd egy mozdulattal felhúzta a törölközőt, és az egyik csücskét bedugta oldalra. Ha lehet, még vörösebb lett az arcom.
- Ne csinálj ilyen zavarba ejtő dolgokat! – dadogtam, mire ChangJo halkan felkuncogott. Ahogy ránéztem, kisebb mosolyra húzódtak ajkaim.
2013. szeptember 17., kedd
1. Rész
ChangJo, emlékszel még, hogyan, és mikor találkoztunk először? Emlékszel még, milyen félreértéseknek köszönhetően ismerkedtünk meg, nem csak egymással, hanem a legjobb barátainkkal is? Én igen...
- Kicsim, biztos minden megvan? – tette fel ezt a kérdést anya, már vagy huszadjára. Sóhajtottam egy mélyet, majd válaszoltam:
- Igen, ezalatt a 2 perc alatt nem hagytam el semmit! – forgattam unottan szemeimet. – Anya, 18 vagyok, már felnőtt! Tudok vigyázni magamra.
- Tudom, de akkor is... Vigyázz magadra, Michi – mosolygott halványan, majd nyomott a homlokomra egy puszit. Elindult a nem túl hosszú folyosón, de egyszer még hátranézett. Arcán szomorú mosoly terült el, szemeiben pedig könnyek gyülekeztek. Végül eltűnt a fordulóban, majd lesétált a lépcsőn. A költöztetők eközben bepakolták a dobozaimat a lakásba.
- Hát te? – szólalt meg a hátam mögül valaki. Vettem egy 180 fokos fordulatot, és szembetaláltam magam egy magas, fekete hajú fiúval.
- Hát én! Itt lakom – válaszoltam.
- Itt biztos nem – közölte. Tágranyílt szemekkel bámultam rá.
- Parancsolsz? – értetlenkedtem.
- Ezt a lakást én bérlem – tette zsebre kezeit.
- Már megbocsáss... hónapok óta a költözéssel szenvedek, ezt a lakást egy ideje már kibéreltem, de csak most tudtam beköltözni – ellenkeztem idegesen.
- Ezt biztos nem – nyugodtnak tűnt. És biztos vagyok benne, az is volt. Még csak meg sem lepődött. Alaposan végigmértem a fiút, akivel szemben álltam. Fekete haja kócos volt, de jól állt neki. Egy fekete-fehér trikót viselt, aminek köszönhetően izmait tisztán lehetett látni. A trikót egy sötét kék csőnadrággal párosította. Fekete tornacipőjébe bújtatott lábával kissé nyugtalanul dobolt a padlón. Testtartása teljesen ellent mondott az arckifejezésének. Nem, egyáltalán nem volt csúnya. Ellenszevesen tekintettünk egymásra. Ezt az idilli pillanatot az egyik költöztető zavarta meg.
- Kisasszony, úgy tűnik, valami félreértés történt. A főbérlő mindkettejüknek kiadta ezt a lakást... – kezdte bizonytalanul a 20-as éveiben járó fiú. Olyan félénk volt. Megajándékoztam egy gyilkos pillantással, mire még halkabban folytatta. – Kénytelenek lesznek osztozkodni... így fizetni is kevesebbet kell, mert az ár megfeleződik...
A fiúval egymásra néztünk. Percekig nem szólaltunk meg. Kínos csend telepedett körénk, amit én törtem meg:
- Egy vadidegennel kéne együtt élnem? – ráncoltam homlokom nem túl bájosan. A költöztető aprót bólintott, majd hátrált pár lépést, a biztonság kedvéért. A fekete hajú fiúval egymásra néztünk, majd nyeltem egy nagyot, amit azt hiszem, még ő is hallott.
- Nekem oké, ha te is beleegyezel... – suttogta a fiú.
- Rendben...
- Kicsim, biztos minden megvan? – tette fel ezt a kérdést anya, már vagy huszadjára. Sóhajtottam egy mélyet, majd válaszoltam:
- Igen, ezalatt a 2 perc alatt nem hagytam el semmit! – forgattam unottan szemeimet. – Anya, 18 vagyok, már felnőtt! Tudok vigyázni magamra.
- Tudom, de akkor is... Vigyázz magadra, Michi – mosolygott halványan, majd nyomott a homlokomra egy puszit. Elindult a nem túl hosszú folyosón, de egyszer még hátranézett. Arcán szomorú mosoly terült el, szemeiben pedig könnyek gyülekeztek. Végül eltűnt a fordulóban, majd lesétált a lépcsőn. A költöztetők eközben bepakolták a dobozaimat a lakásba.
- Hát te? – szólalt meg a hátam mögül valaki. Vettem egy 180 fokos fordulatot, és szembetaláltam magam egy magas, fekete hajú fiúval.
- Hát én! Itt lakom – válaszoltam.
- Itt biztos nem – közölte. Tágranyílt szemekkel bámultam rá.
- Parancsolsz? – értetlenkedtem.
- Ezt a lakást én bérlem – tette zsebre kezeit.
- Már megbocsáss... hónapok óta a költözéssel szenvedek, ezt a lakást egy ideje már kibéreltem, de csak most tudtam beköltözni – ellenkeztem idegesen.
- Ezt biztos nem – nyugodtnak tűnt. És biztos vagyok benne, az is volt. Még csak meg sem lepődött. Alaposan végigmértem a fiút, akivel szemben álltam. Fekete haja kócos volt, de jól állt neki. Egy fekete-fehér trikót viselt, aminek köszönhetően izmait tisztán lehetett látni. A trikót egy sötét kék csőnadrággal párosította. Fekete tornacipőjébe bújtatott lábával kissé nyugtalanul dobolt a padlón. Testtartása teljesen ellent mondott az arckifejezésének. Nem, egyáltalán nem volt csúnya. Ellenszevesen tekintettünk egymásra. Ezt az idilli pillanatot az egyik költöztető zavarta meg.
- Kisasszony, úgy tűnik, valami félreértés történt. A főbérlő mindkettejüknek kiadta ezt a lakást... – kezdte bizonytalanul a 20-as éveiben járó fiú. Olyan félénk volt. Megajándékoztam egy gyilkos pillantással, mire még halkabban folytatta. – Kénytelenek lesznek osztozkodni... így fizetni is kevesebbet kell, mert az ár megfeleződik...
A fiúval egymásra néztünk. Percekig nem szólaltunk meg. Kínos csend telepedett körénk, amit én törtem meg:
- Egy vadidegennel kéne együtt élnem? – ráncoltam homlokom nem túl bájosan. A költöztető aprót bólintott, majd hátrált pár lépést, a biztonság kedvéért. A fekete hajú fiúval egymásra néztünk, majd nyeltem egy nagyot, amit azt hiszem, még ő is hallott.
- Nekem oké, ha te is beleegyezel... – suttogta a fiú.
- Rendben...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)